Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berlusconi olasz kormányfő kedden benyújtja lemondását

Jövő kedden benyújtja lemondását Silvio Berlusconi olasz kormányfő, akinek jobboldali pártszövetsége mindössze 25 ezer szavazattal maradt alul az olasz parlamenti választásokon.


Dátum: 2006-04-30 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:07.278409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berlusconi néhány órával azután nyilatkozott erről újságíróknak, hogy a választásokon győztes baloldal jelöltjeit választották meg a törvényhozás mindkét házának elnöki tisztére. A leköszönő miniszterelnök elmondta, hogy jövő kedden megtartja kormányának utolsó ülését, onnan pedig egyenesen Carlo Azeglio Ciampi államfőhöz megy, hogy benyújtsa lemondását. Berlusconi lemondása után Ciampi döntésén múlik, hogy azonnal kormányalakítási megbízást ad-e Romano Prodinak, a választásokon győztes baloldali szövetség, az Unió (Unione) vezetőjének, vagy hivatali utódjára hagyja e feladatot. A 78 éves államfő megbízatása május 18-án lejár, a törvényhozásnak előtte pedig új köztársasági elnököt kell választania. A baloldali szövetség azt szeretné, ha a Berlusconi-kormány leköszönése és az új kabinet megalakulása közötti átmeneti időszak a lehető legrövidebb lenne, s Prodi mielőbb kezébe vehetné az ország ügyeinek irányítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek