Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bányaszerencsétlenségben életét vesztette huszonnégy kínai bányász

Életét vesztette huszonnégy kínai bányász az ázsiai ország északkeleti részén egy szénbányában történt robbanás következtében - közölte vasárnap a pekingi kormányzat.


Dátum: 2006-04-30 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:09.502971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szénbányák biztonságára felügyelő kormányhivatal közleménye szerint a bányalégrobbanás előző nap történt a Sanhszi (Shanxi) tartománybeli Vajaopao (Wayaobao) szénbányájában. A robbanás pillanatában 39 bányász tartózkodott a tárnában. Közülük 24 életét vesztette, hét könnyebb sérülésekkel túlélte a detonációt, nyolc másik személy pedig eltűnt. Kínában tavaly nyolcezer bányász vesztette életét a hivatalos adatok szerint, míg független források közel húszezerre teszik az áldozatok számát. A kínai bányák a világon a legveszélyesebbek. Az ázsiai ország áramtermelésének több mint hetven százalékát széntüzelésű erőművek biztosítják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek