Gyulán is sztrájk lehet a munka ünnepén
Sztrájkot fontolgatnak a gyulai húskombinát dolgozói. A szakszervezet előbb hat és fél, majd három százalékos bérfejlesztést kért, a cég vezetése azonban esetleg júliusban hajlandó egyeztetni ebben a kérdésben.
Dátum: 2006-04-30 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:10.153607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem közelít egymáshoz a cégvezetés és a szakszervezet álláspontja a Gyulai Húskombinátban. A több mint hatszáz főt foglalkoztató üzemből tavaly közel háromszáz dolgozó került az utcára. További elbocsátásokat nem terveznek, azonban béremelésre egyelőre nem jut pénz. A szakszervezet először hat és fél, majd három százalékos béremelést kért, sikertelenül.
"2003-ban nem volt bérfejlesztés a Gyulai Húskombinátnál, mint ahogy 2004-ben is egy kényszer hatására tudtunk bérmegállapodást kötni. 2005-ben szintén nem volt bérfejlesztés, és most arra kérnek bennünket, munkavállalókat, érdekvédelmet, hogy 2006-ban is ehhez asszisztáljunk. Ezt a szakszervezet és a munkavállalók nem tudják elfogadni" - szögezte le Bezdán János, a Gyulai Húskombinát Rt. szakszervezeti elnöke.
Bár szinte valamennyi magyarországi húsüzemben megkötötték már a bérmegállapodást, a gyulai cég vezetése szerint a béremeléssel kapcsolatos követelések most nem aktuálisak. "Az érdekképviseletek kezdeményezésére én azt a választ adtam, és azt adom ma is, hogy erre érdemileg július folyamán lehet visszatérni. Hiszen a szezonalitásból, a cég termékstruktúrájából adódóan is akkor lehet igazán értékelni, hogy a tavalyi évben még nagyon nagy problémával küszködő húskombinát milyen irányba megy" - nyilatkozta Ruck János vezérigazgató.
A szakszervezet ezekben a napokban felméri az üzemben a sztrájkkészültséget, a további lépésekről hamarosan döntenek. Elképzelhetőnek tartják, hogy a húskombinát tulajdonosainak székháza előtt, Nádudvaron tartanak majd demonstrációt.
hirtv.hu - fidesz.hu