Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dzurinda a régi-új szlovák miniszterelnök

Mikulás Dzurinda, a leköszönő szlovák kormány miniszterelnöke kedd este átadta a kormány lemondását rögzítő okmányt Rudolf Schuster államfőnek, aki közvetlenül ez után az új kormány miniszterelnökévé nevezte ki Dzurindát.


Dátum: 2002-10-16 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:23.177593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új szlovák kormány tagjait az államfő szerdán nevezi ki.

Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elnöke a szeptemberi választások eredményei nyomán a Magyar Koalíció Pártjával (MKP), a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) és az Új Polgárok Szövetségével alakítja meg új kormányát, amelynek egyetlen alelnöke Csáky Pál, az eddigi miniszterelnök-helyettes lesz.

Dzurinda pártjának az új kabinetben a miniszterelnöki poszt és öt tárca jut, az MKP a miniszterelnök-helyettesi tisztségen kívül három tárca élére állít minisztert és hat tárcánál lesz államtitkára, a további két kormánypárt három-három miniszteri posztot tölt majd be.

Jóllehet a választásokon a legtöbb szavazatot a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS) szerezte meg, Meciar partnerek híján ugyanúgy nem tudott kormányt alakítani, ahogyan 1998-ban sem, amikor Dzurinda első kabinetje színre lépett.

Az új szlovák kormány kinevezésére szerdán délelőtt kerül sor a pozsonyi várban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek