Sólyom szerint képviselhető alku a Tubes-radar
A NATO-lokátorállomás Tubesen történő megépítése mellett foglalt állást a köztársasági elnök.
Dátum: 2006-04-30 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:12.376036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László a Zengőre tartó Bazsarózsa túrán képviselhető alkunak nevezte a radarállomás alternatív helyszínét. Az államfő ezzel megerősítette a korábban a kormányfővel, a honvédelmi és a környezetvédelmi miniszterrel együttesen kidolgozott javaslatát.
A Bazsarózsa-túrát minden év tavaszán akkor rendezik meg, amikor virágzik a térség egyik híres és védett növénye a bánáti bazsarózsa. A köztársasági elnök elismerően szólt az itteni civil szervezetek munkájáról, amit a környezetvédelme érdekében tettek.
Arra a kérdésre, hogy magánemberként vagy államfői minőségében van-e jelen Sólyom László a következőket mondta:
- Nem tudom megkülönböztetni a kettőt. Úgy jöttem ide, mint a Zengőt védő közösség tagja.
A túrát szervezők Civilek a Zengőért mozgalom vezetője, Herbert Tamás úgy vélte, jelképértékű, hogy az államfő is részt vesz a kiránduláson.
- Egy köztársasági elnök csak úgy nem kirándul, és nem sétálgat nagy közösséggel, valószínűleg üzenni szeretne ezzel - így Herbert Tamás.
radio.hu - fidesz.hu