Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgéprobbanás Jeruzsálemben

Egy palesztin öngyilkos merénylő és egy izraeli rendőr meghalt hétfőn Jeruzsálem délkeleti kijáratánál egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanásakor.


Dátum: 2002-02-18 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:52.461865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az izraeli közszolgálati rádió és tv közölte, a robbanóanyaggal megrakott gépkocsi a ciszjordániai Jerikóból jött. Maale Adumim zsidó település közelében egy izraeli rendőrjárőr gyanúsnak találta a kocsit és megállásra szólította fel vezetőjét. A sofőr kiszállt, válaszolt a rendőrök kérdéseire, majd hirtelen egy távirányítóval működésbe hozta a robbanószerkezetet. A merénylő és az egyik rendőr azonnal meghalt, egy rendőr könnyebben megsérült. Az akciót egyelőre senki sem vállalta.

Közben hétfő délután lövéseket adtak le a kelet-jeruzsálemi Gilo zsidó negyedre a szomszédos Beit Dzsala palesztin helységből. A támadásnak nem voltak áldozatai.

Ariel Saron izraeli kormányfő még a jeruzsálemi merénylet előtt bejelentette: hétfő estére összehívja az izraeli hadsereg vezérkarát, hogy a legújabb palesztin támadásokkal kapcsolatos válaszlépésekről döntsenek.

Kapcsolódó elemek