Dán intés Hollandiának
Az Európai Unió valamennyi tagországa, köztük Hollandia is elkötelezte magát a keleti bővítés menetrendje mellett, és eszerint a jövő heti brüsszeli állam- és kormányfői találkozón döntést kell hozni a költségekről, beleértve az agrárkiadásokat is - szögezte le koppenhágai sajtótájékoztatóján kedd este Anders Fogh Rasmussen, az EU-t soros elnökként jelenleg irányító Dánia miniszterelnöke.
Dátum: 2002-10-16 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:23.480676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő Ronano Prodi európai bizottsági és Pat Cox európai parlamenti elnökkel találkozott, és ezt követően nyilatkozva reagált arra a hágai közlésre is, amelyet a holland kormány populista koalíciós tagpártját képviselő gazdasági miniszter tett arról, hogy országa megvétózhatja az EU bővítését, ha annak "negatív következményei" lennének rá nézve. Rasmussen leszögezte: nem kíván beavatkozni a holland politikába, de a hágai vezetés is elkötelezte magát a bővítés idén nyáron elhatározott menetrendje mellett. Koppenhágának semmilyen jelzése nincsen arra, hogy Hollandia vagy bármely más tagország elállt volna a sevillai EU-csúcsértekezleten elfogadott időrend tiszteletben tartásától - tette hozzá a dán kormányfő.
Rasmussen kijelentette, hogy az elnökség mindenképpen szeretne döntésre jutni a jövő heti csúcson a költségvetés témakörében. Csak ez teszi lehetővé ugyanis, hogy már novemberben kellő mélységű tárgyalásokat tudjanak folytatni a tagjelöltekkel a még lezáratlan témákban.
A sajtóértekezleten Romano Prodi egyebek között arról beszélt, hogy a brüsszeli bizottság mindent megtett a tagjelöltek elvárásainak minél magasabb szintű teljesítése érdekében. A legégetőbb témának számító közvetlen agrártámogatásokról Prodi megjegyezte, hogy ilyeneket eredetileg nem is terveztek a jövendő tagoknak. Per Stig Moeller dán külügyminiszter hozzátette, az EU nem kíván többet kínálni a tagjelölteknek, mint a korábban javasolt, a jelenlegi EU-tagokéhoz képest 25 százalékos közvetlen agrártámogatás.
Hollandiában eközben kedden este válságtanácskozást tartott a kormány, de ennek középpontjában nem a vétófenyegetés, illetve a - korábbi tervekben szereplő - EU-bővítés állt, hanem a Pim Fortuyn Pártján (PFL) belüli vezetőválság, amely az egész kormányzatot az összeomlás szélére sodorta. Jan Peter Balkenende kormányfő az ülés után elismerte, hogy a párton belüli vita elérte az alig több mint három hónapja alakult kormányzat szintjét. A kabineten belüli egyeztetés szerdán folytatódik.
MTI - fidesz.hu