Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasították a fellebbezést Győrött

Elutasította Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivőjének fellebbezését, a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos kezdeményezését vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei területi választási bizottság, egyúttal helybenhagyta a 3. számú győri országgyűlési egyéni választókerület választási eredményét megállapító döntést - mondta Schmuck Tamás, a területi választási bizottság elnöke az MTI-nek.


Dátum: 2006-04-30 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:13.573279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter, a 3. számú választókerület Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a választás második fordulóján a második helyre került a győztes Balogh József (MSZP)mögött, 127 szavazattal kapott kevesebbet riválisánál. Szijjártó Péter a területi választási bizottsághoz fordult. Fellebbezésében kétféle törvénysértést állított az érintett választókerületben - mondta az elnök. A bizottság elutasította Szijjártó Péternek a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos kezdeményezését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek