Elutasították a Fidesz szabolcsi választási újraszámlálási kezdeményezését
Dátum: 2006-05-01 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:16.568723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kezdeményezést nem találta megalapozottnak a bizottság, így elutasította azt - mondta Borbély Károly. Hozzátette: a döntés ellen a Fidesz hétfőn 16.00 óráig a bírósághoz fordulhat.
Tóth András, a Fidesz Szabolcs megyei elnöke, a párt nagykállói képviselőjelöltje az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: gondolkodik a jogorvoslat kérésén, de nem valószínű, hogy megteszi azt. A nagykállói körzetben Demendi László, az MSZP jelöltje, a térségi FVM hivatal vezetője 393 szavazattal előzte meg Tóth Andrást, a Fidesz-KDNP jelöltjét.
Borbély Károly beszámolt arról is, hogy a területi választási bizottság két másik, a szabolcsi 6-os számú, nyírbátori és a 7-es számú, kisvárdai választókerület eredménye ellen benyújtott Fidesz-beadvánnyal is foglalkozott, amelyek kampánycsendsértésre hivatkoztak, s azokat is elutasította alaptalanságuk miatt.
A főjegyző, a választási iroda vezetője megjegyezte: ezekben az ügyekben is bírósághoz fordulhat még a Fidesz.
MTI - fidesz.hu