Demonstráció a munkavállalók jogaiért
A munkavállalókat ért törvénytelenségek miatt szervezett tüntetést a Liga Szakszervezetek május elsején Budapesten, a demonstráció végén a tömörülés vezetői Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett petíciót aőtak át.
Dátum: 2006-05-01 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:16.859421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrálók azt kérik a parlamenttől, hogy a törvényhozása munkajogi szabályozásba építsen be olyan garanciákat, amelyek megakadályozzák, hogy a munkavállalókat ért törvénysértések büntetlenül maradjanak.
A petíció egyebek között azt tartalmazza: munkaügyi perek ezrei bizonyítják, hogy a munkaadók lábbal tiporják a munkavállalók jogait, semmibe veszik az érdekeiket védő törvényeket. Teszik mindezt a hatalom és a nagyobb profit érdekében.
A Liga Szakszervezetek az újonnan alakuló parlament egyik legfontosabb feladatának tekintik, hogy a törvény erejével gátat vessenek a munkavállalók kiszolgáltatottságának és a jogsértéseknek. Azt kérik a képviselőktől, és személyesen Szili Katalintól, hogy tegyenek meg mindent ezen célok megvalósításáért, a munka világa viszonyainak rendezéséért.
A tüntetés felszólalói, közöttük a Magyar Suzuki Rt., a Péti Nitrogén Művek Rt. és a Rossmann kereskedelmi hálózat szakszervezeti vezetői saját példáikkal illusztrálták a munkavállalókat ért sérelmeket. A Légi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Csorba Attila a tüntetésen jelentette be, hogy az általa vezetett tömörülés is csatlakozott a Ligához.
Utolsó felszólalóként Gaskó István, a Liga elnöke elmondta: adataik szerint száz munkavállalóból 87-et ért már munkahelyi törvénysértés, a feketegazdaság miatti társadalombiztosítási bizonytalanság 3-400 ezer embert, a minimálbéren történő foglalkoztatás pedig 600 ezer embert érint. Az összességében egymillió embert érintő szociális veszély "időzített bombaként ketyeg a társadalom alatt" - vélekedett.
A Parlamenthez közeli Alkotmány utcába szervezett tüntetésen a rossz idő ellenére több százan vettek részt. A petíciót Gaskó Istvántól az országgyűlési sajtóiroda képviselője, Gabányi András vette át a Parlament kapujában.
MTI - fidesz.hu