Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nukleáris tárgyalások felújítására szólították fel Észak-Koreát

Az Egyesült Államok és Japán felszólította Észak-Koreát, hogy a nukleáris programjáról folytatott hatoldalú tárgyalások folytatása végett előfeltételek nélkül térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, illetve teljes mértékben számolja fel atomprogramját.


Dátum: 2006-05-02 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:23.105489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös felhívást a biztonsági ügyekkel foglalkozó amerikai-japán bizottság hétfői washingtoni ülése után tették közzé. A megbeszélésen amerikai részről Donald Rumsfeld védelmi és Condoleezza Rice külügyminiszter, japán részről pedig Aszo Taro külügy- és Nukaga Fukusiro nemzetvédelmi miniszter vett részt.

Az ülésről kiadott közös közleményben a felek többek között leszögezték, hogy az amerikai-japán együttműködés Japán biztonságának alapját, illetne az Egyesült Államok ázsiai, csendes-óceáni politikájának egyik pillérét képezi.

Az észak-koreai atomprogramról folytatott hathatalmi tárgyalások legutóbbi fordulóját a két Korea, Oroszország, Kína, Japán és az Egyesült Államok részvételével tavaly novemberben tartották. Észak-Korea többször jelezte, hogy a vállalatait sújtó amerikai pénzügyi szankciók feloldása után hajlandó csak folytatni a megbeszéléseket. Az Egyesült Államok viszont úgy véli, hogy az atomprogram körüli vita rendezése nincs összefüggésben a pénzmosás és pénzhamisítás miatt elrendelt szankciókkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek