Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gémesi már nem kell az MDF-nek

A Napkelte kedd reggeli adásában Herényi Károly azt mondta, Gémesi György szembekerült a párt irányvonalával és Dávid Ibolya pártelnökkel, ezért bár sajnálja "Gyurit, de szükségszerű a távozása".


Dátum: 2006-05-02 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:23.725224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gémesi vasárnap este az ATV kereskedelmi televízióban jelentette be, hogy kedden dönt távozásáról. Nyilatkozata szerint azonban nem lépne át a Fideszbe.

Vasárnap az MDF elnökhelyettese, Hock Zoltán még sajnálkozott Gémesi elvesztése miatt, és úgy tűnt, az MDF marasztalná a politikust. "Biztos vagyok benne, hogy Gémesi György és az MDF is mindent megtesz majd azért, hogy a politikus ősszel újra megszerezze a város polgármesteri posztját" - mondta az MDF elnökhelyettese.

A Napkelte kedd reggeli adásában azonban Herényi Károly már azt mondta, Gémesi György szembekerült a párt irányvonalával és Dávid Ibolya pártelnökkel, ezért bár sajnálja "Gyurit, de szükségszerű a távozása". Herényi szerint a választásokon körzetében meglepetésre veszítő gödöllői polgármester és az MDF elnöke, Dávid Ibolya között személyi konfliktus alakult ki, mert Gémesi nem tudta elfogadni Dávid elnöki módszereit. Az MDF elindult egy másik úton, amelyen nem mindenki akar vele együtt menni - mondta. Felidézte, hogy politikustársával 15 évet töltöttek "együtt a politika sodrában".

"Szükségszerű volt ez a lépés azért is, mert először a választók jelentős része mondott nemet erre a fajta stílusra, amelyet Gémesi György képvisel, és hát most ő erre nyilván így válaszol" - mondta Herényi. Arra a kérdésre, hogy az önkormányzati választáson Gémesi György közös MDF-Fidesz-KDNP támogatással indul-e, az MDF frakcióvezetője úgy válaszolt: ilyen döntés nem született. Hozzátette: ezt nem tervezik, az MDF önállóan fog indulni.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek