Megszűnt a készültség a Tisza szabolcsi szakaszán
Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, miután mindenütt a mértékadó szint alá csökkent a folyó vízállása - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság helyettes vezetője kedden az MTI-vel.
Dátum: 2006-05-02 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:24.018949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tiszába torkolló Krasznán ugyancsak megszüntették a készenlétet, a Lónyay-főcsatorna Berkesz és Kótaj közötti részén viszont még szükség van az első fokú, figyelőszolgálatot jelentő készültségre - mondta Dajka István. Hozzátette: a Nyíregyházához közeli főcsatornán a számítások szerint szerdán késő estig csökken készültségi színt alá a vízállás.
Az igazgatóhelyettes-főmérnök tájékoztatása szerint a Tiszán és szabolcsi mellékfolyóin hét nagyobb árhullám alakult ki az idén, s a legutóbbi miatt több mint 70 napig tartó védekezésre volt szükség.
Az árhullámok a védművekben jelentős károkat okoztak, amelyek felmérését már megkezdték a vízügyi szakemberek. Dajka István becslése szerint milliárdos károk keletkeztek a térség árvízvédelmi műtárgyaiban.
A nyíregyházi vízügyi szervezet helyettes vezetője beszámolt még arról is, hogy a belvíz elleni védekezés még nem fejeződött be Szabolcsban, jelenleg 12.700 földet borít víz.
Felső-Szabolcs három belvízvédelmi szakaszán, valamint két vízgazdálkodási társulat területén másodfokú, míg a Szamos-Kraszna-közben első fokú a belvízvédelmi készültség, s húsz önkormányzat is készenlétet tart területének víztelenítésére.
MTI - fidesz.hu