Május 16. : az Országgyűlés alakuló ülése
Sólyom László köztársasági elnök május 16-ára, keddre hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. Ezt az államfő azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott az öt parlamentbe jutott párt vezetőjével kedden a Sándor-palotában.
Dátum: 2006-05-02 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:26.212104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez összhangban van azzal a céllal, hogy minél hamarabb legyen az országnak új Országgyűlése, minél hamarabb legyen új kormánya is" - fűzte hozzá az államfő.
A köztársasági elnök közölte azt is, hogy még ezen a héten tárgyal a pártok vezetőivel és a miniszterelnök-jelöltekkel arról, hogy kit javasol miniszterelnöknek az Országgyűlés előtt.
Sólyom László elmondta: a keddi tárgyalásnak két napirendi pontja volt, az Országgyűlés alakuló ülése időpontjának egyeztetése, valamint technikai kérdések. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a mostani megbeszélés volt az első azoknak a sorában, amelyek az új parlament alakuló ülését előkészítik. A témák közül az államfő a bizottságok és az alelnökök számát említette. Hozzáfűzte: az egyeztetésen a témákat és a megbeszélések időpontját is tisztázni kellett.
A megbeszélésen Hiller István, az MSZP elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Soltész István, az Országgyűlés főtitkára vett részt.
MTI - fidesz.hu