II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 330. évfordulójára emlékeztek
17. Alkalommal emlékeztek meg Erdélyben a szatmári békekötésre a Majtényi sík szélén felállított emlékműnél. 295 éve írták alá a szabadságharc befejezését jelentő békét és mintegy 12 ezer fős kuruc sereg tette le a fegyvert Szatmáron.
Dátum: 2006-05-02 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:28.935208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 330. hamvainak Kassára szállításának 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen sokan vettek részt a domahidi vasútállomás mögött található emlékműnél. A szatmári béke, bár a történészek ellentmondásosan ítélik meg, életmentő határozat volt, visszaállította állami státuszát úgy Magyarországnak mint Erdélynek, mondta Kónya László történész. Az ünnepségen elhangzott Rákóci személyisége mind a mai napig példamutató a magyar nemzet számára.
A rendezvény végén megkoszorúzták a XIX.-ban vasúti kövekből felállított emlékművet.
hirtv.hu - fidesz.hu