Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hágai főügyész még várja a tájékoztatást Ratko Mladicról

Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze továbbra is várja a belgrádi hatóságok tájékoztatását arról, hol tart a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb hadseregfőparancsnok, Ratko Mladic letartóztatásának és Hágába szállításának ügye.


Dátum: 2006-05-02 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:30.535191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetközi Törvényszék által a szerb hatóságoknak adott határidő hétfőn járt le. Arra az esetre, ha Belgrád nem adja át a kijelölt időpontig Mladicot, az EU kilátásba helyezte a Szerbiával tervezett stabilitási és partnerségi szerződést célzó tárgyalások beszüntetését. A Mladic-ügy továbbra is nyitott - jelentette ki újságíróknak Carla Del Ponte, hozzátéve: Holnap megtudjuk, hogy őrizetbe vették-e Mladicot, és kialakítjuk álláspontunkat a Belgráddal folytatott együttműködésről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek