Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordméretű a lakosság eladósodottsága

Korábban egyetlen hónap alatt sem nőttek olyan mértékben a lakossági hitelek, mint márciusban, amikor 122 milliárd forinttal nőtt márciusban a lakossági hitelállomány - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.


Dátum: 2006-05-02 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:34.085627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dolog azért meglepő, mert a hitelfelvételre vonatkozó új szerződések összege - amelyet egy másik statisztikában szintén közzétesz a jegybank - nem jelzett ekkora felfutást. A rekordösszegű hitelfelvétel jelentősen emelte a lakossági eladósodottságot, már csak azért is, mert közben a háztartások alig több mint 49 milliárd forinttal nagyobb összegű betéteket birtokoltak a februárinál. Az adatokat elemezve aligha tévedünk, ha azt állítjuk: a lakáshitelezést virágoztatta fel a tavasz. A növekménynek ugyan csak mintegy a fele szerepel a statisztikában ilyen címen, de a 60 milliárd forintnyi öt éven túli lejáratú devizaalapú fogyasztási kölcsön is nagy valószínűséggel inkább ingatlanszerzésre szolgálhatott - írja a Napi Gazdaság.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek