Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: az ellenfél félrevezet

A megyei közgyűlés jelenlegi ellenzéke az elmúlt időszak kampányközleményeiben számos, tudatlanságból eredő, vagy tudatosan megtévesztő nyilatkozatot tett - jelentette be dr. Szakács Imre, a Fidesz megyei elnöke kedden.


Dátum: 2002-10-16 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:25.257587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártelnök szerint az MSZP-SZDSZ szövetségnek nincs igazi mondanivalója, és ezt a tények meghamisításával leplezi. Állítását Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke volt hivatott alátámasztani. Hordós Istvánnak, az MSZP megyei elnökének arra az állítására, hogy a közgyűlés a szervezeti szabályzat változtatgatásával is az ellenzék ellehetetlenítésére törekedett, kimutatta: hatszor szavaztak a módosításról, ebből négy alkalommal egyhangú döntés született.

A 19 tagú ellenzékből további egy alkalommal hárman, egyszer pedig heten tartózkodtak a szavazásnál. Ivanics kimutatásai szerint az elmúlt négy év alatt az ellenzék egy képviselőjére több mint kétezer megszólalási lehetőség jutott, mégis akadt közülük, aki egyszer sem élt vele. A bizottsági munkát ért kritikára idézett Hordós Istvánnak, a kulturális és nemzetiségi bizottság elnökének beszámolójából.

Eszerint "a bizottság tagjai nagy felelősséggel és aktív közreműködéssel vettek részt a közgyűlés döntés-előkészítő munkájában". Ivanics Ferenc emlékeztetett a közgyűlés elnökeként négy évvel ezelőtt elhangzott vállalásaira: a szoros kapcsolat kiépítésére a kistérségekkel, a közlekedés fejlesztésére és a fokozott részvételre az EU-integrációs előkészületekben. Kiemelte: a kistérségi elnökök véleményét minden őket érintő kérdésben kikérte, a területfejlesztési tanácsban a polgármesterek beleszólási lehetőségeit megnégyszerezték.

Felújították a 85-ös út legkritikusabb szakaszát, s elérték, hogy az EU-régiók gyűlését a megyében tartsák. Elhangzott: a megyei Fidesz-FKGP szövetség a jövőben sem tett le a Tét-Pannonhalma út megépítéséről, a községi utcák portalanításáról, a megörökölt szociális intézményrendszer továbbfejlesztéséről, a mezőgazdaságból élők helyzetének javításáról.

Kisalföld online

2002. október 16.

Kapcsolódó elemek