Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solana sem tud titkos európai CIA-börtönökről

Javier Solanának, az európai uniós tagországok közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének sincsenek olyan információi, amelyek megerősítenék az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos európai tevékenységéről, benne ideiglenes fogdák működtetéséről és kínzásokról szóló feltételezéseket - derült ki a főképviselő meghallgatásán az Európai Parlament ideiglenes bizottságában kedden Brüsszelben.


Dátum: 2006-05-02 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:37.414388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EP-testület év elején azért hozta létre a 46 tagú ideiglenes bizottságot, hogy saját eszközeivel vizsgálatot folytasson az állítólagos CIA-fogdák ügyével, illetve az azokkal összefüggő emberi jogsértésekkel kapcsolatban, elsősorban az európai érintettségre koncentrálva. A bizottság raportőre a múlt héten ismertette jelentéstervezetét, ám abban a témát követők számára új információ lényegében nem szerepel. Azt azonban a szöveg leszögezi, hogy a CIA törvénysértő módon járt el terroristagyanúsítottakkal szemben, mivel elrabolt ilyen személyeket az Európai Unió területén, és olyan országokba szállította őket, ahol nem tiltják a kínzást.

Solana a bizottsági meghallgatáson jelezte, hogy még mindig csak médiajelentésekről és meg nem erősített feltételezésekről beszélnek. Egyetértett azzal, hogy ezek kivizsgálása fontos a transzatlanti kapcsolatok szempontjából, de leszögezte, nem az ő feladata, hogy megállapítsa a tényeket.

Emlékeztetett arra, hogy az EU álláspontja világos a kínzással és az embertelen cselekedetekkel szemben: azok a terrorellenes harcban is törvényellenesek, és a terrort azok mellőzésével is le lehet küzdeni. Hangoztatta azt is, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Guantánamo kapcsán már jelezte: Washington nem szállít foglyokat egyik országból a másikba kínzás céljára, olyan országba pedig senkit nem továbbít, ahol félő, hogy kínozni fogják.

Az EP CIA-bizottságának meghallgatásai közül egyre kínosabban hiányzik az amerikai illetékesek meghallgatása. Brüsszeli közlések szerint erről folyamatosan szó van, de még folynak az egyeztetések, hogy mikor utazhatnak az EP-képviselők Washingtonba, és kivel tárgyalhatnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek