Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rédicsnél több órát kell várakozniuk a teherautóknak

A magyar-szlovén határszakasz rédicsi határátkelőhelyénél hat órát vesztegelnek a kilépő teherautók - tájékoztatta Kovács Iván, a határőrség szóvivője szerdán az MTI-t.


Dátum: 2006-05-03 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:44.600785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az átkelőhely előtt lassan haladó, több mint 700 járműből álló kamionsor Zalabaksa település térségében végződik, de a rédicsi csatlakozó úton is két-három kilométeres sor áll. Ennek az az oka, hogy Szlovéniában a hétvégi és május elsejei teherforgalmi korlátozásokon túl az állami ünnep miatt május 2-án is kamionstop volt érvényben - közölte Kovács Iván.

A szóvivő azt javasolta, hogy akik tehetik, szerdán és csütörtökön kerüljék el a rédicsi határátkelőhelyet. Az Olaszország felé fuvarozóknak a rábafüzesi határátkelőhelyet ajánlotta Kovács Iván, mert - mint írja - ott jelenleg nincs várakozás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek