Reuters: 300-350 milliárdos megszorítás
Az áprilisi választások nyomán hivatalba lépő kormány összesen 300-350 milliárd forintot érő adóemeléseken és kiadáscsökkentéseken gondolkodik, mondta a Reuters hírügynökségnek szerdán egy tájékoztató, akit a hírügynökség Gyurcsány Ferenchez közel álló személynek minősített.
Dátum: 2006-05-03 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:47.970292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második félévre elképzelt intézkedések évek óta az első komoly kísérletnek ígérkeznek a költségvetés rendbe tételére, idézte a tájékoztatót a hírügynökség.
- Mély és bátor intézkedések lesznek, amelyek mérete 300-350 milliárd forint körül lesz az idén - idézte szó szerint a meg nem nevezett személyt a Reuters.
Elemzők szerint a javasolt intézkedések legalábbis megállíthatják a költségvetési hiány növekedését, mielőtt megkezdődik a komoly államháztartási reform, mondták elemzők a hírügynökségnek.
MTI - fidesz.hu