NATO-tisztviselők a terrorizmus elleni küzdelemről
A NATO parlamenti közgyűlésének tisztségviselői - a nemzeti küldöttségek vezetői, bizottsági elnökök, alelnökök - Brüsszelben háromnapos értekezletet tartottak az év feladataira való előkészület jegyében.
Dátum: 2002-02-18 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:52.759153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamenti közgyűlés összesen mintegy száz tagja megbeszélést tartott a NATO állandó tanácsával, Lord Robertson főtitkárral és az Európai Parlament külügyi bizottságának tagjaival, előadásokat hallgattak meg időszerű nemzetközi kérdésekről.
Az évkezdő értekezleten a magyar Országgyűlés küldöttségét Balla Mihály (Fidesz - Magyar Polgári Párt) képviselte. Balla elmondta, hogy az eszmecserék főbb témái a terrorizmus elleni világméretű küzdelem, a szövetség balkáni békefenntartó szerepvállalása, a NATO új tagokkal való bővítése és az Oroszországgal való kapcsolatok szorosabbra fűzése volt. A 19 tagország parlamenti képviselői között egyetértés mutatkozott abban, hogy az év végi prágai csúcson meg kell hívni a szövetségbe mindazokat a kelet-európai országokat, amelyek teljesítik a tagság követelményeit. A pályázók közötti állásfoglalások, bizonyos országok kiemelése nem volt jellemző a felszólalásokra.
A terrorizmus elleni küzdelemről megállapították, hogy az elhúzódó, évekre szóló tevékenység lesz, amelynek nemcsak katonai, hanem fontos gazdasági, politikai, pénzügyi vonatkozásai is vannak. A balkáni szerepvállalást a képviselők továbbra is a szövetség fontos feladatának tartják. Többen rámutattak, hogy itt az Európai Unió a jövőben szeretne erőteljesebb részt vállalni, ami jótékonyan hathat ki a NATO és az EU egész fejlődő kapcsolatrendszerére. A NATO és Oroszország együttműködésének elmélyítését a képviselők többsége támogatta. Hangoztatták, hogy ennek elsődleges jelentősége a terrorizmus elleni harcban lesz, de további céljai, irányai még majd ezután alakulnak ki. A szövetség bővítésébe viszont Moszkvának nincs beleszólása. Lord Robertson főtitkár arra kérte a képviselőket, hogy a prágai csúcsértekezlet bővítési döntései után nemzeti parlamentjeikben igyekezzenek mielőbb megerősíteni az új tagállamok felvételét.