Leszakadt egy állvány a Madách téren
Hatan könnyebben megsérültek, amikor szerda délelőtt egy épület faláról leszakadt egy állvány a budapesti Madách téren - tájékoztatta a mentők szóvivője az MTI-t.
Dátum: 2006-05-03 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:48.842872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baleset délelőtt történt, a mentők három kocsival érkeztek a helyszínre, a sérülteket kórházba szállították - közölte Győrfi Pál.
A baleset az MTI értesülése szerint ugyannak a hétemeletes épületnek a bontása közben történt, ahol idén januárban már meghalt egy 31 éves román állampolgárságú férfi, aki a liftaknában dolgozott, amikor a felvonó ellensúlyának drótkötelét elvágta.
MTI - fidesz.hu