Késett az orvosi praxistámogatás egyes tételeinek kifizetése
Néhány napot késett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a házi orvosi praxisok eszköz- és ingatlantámogatásának kifizetésével - mondta el Bartucz Attila, a szervezet szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2006-05-03 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:49.432631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A késedelmes pénzutalásnak technikai okai voltak, de szerda reggel az elmaradt összegeket is átutalta az OEP a házi orvosok számlájára - tette hozzá.
Az OEP-szóvivő szerint a "csúszás" nem veszélyezteti a betegek ellátását, hiszen az elmaradt összeg praxisonként átlagosan körülbelül 45-50 ezer forint, míg a bevételek 670-770 ezer forint között mozognak.
Bartucz Attila hozzáfűzte: a házi orvosi finanszírozás havi tételeit - a fix díjat, a területi kiegészítő, a teljesítmény és az eseti ellátási díjat - már a múlt héten kiutalta az OEP valamennyi praxisnak, ez az összeg, a fogorvosi ellátás pénzeit is ideértve, 7,1 milliárd forint volt.
MTI - fidesz.hu