Az EU felfüggeszti a társulási tárgyalásokat Belgráddal
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette: felfüggesztette a stabilizációs és társulási szerződésről Szerbia és Montenegró kormányával folytatott tárgyalásokat, mivel továbbra sem sikerült őrizetbe venni a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökét.
Dátum: 2006-05-03 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:50.046122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szerbiának be kell bizonyítania, hogy senki sem áll a törvény felett, és bárkit bíróság elé állít, akit súlyos bűnökkel vádolnak" - közölte Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa, miután tárgyalt Carla Del Pontéval, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészével. Del Ponte értékelése negatív volt a törvényszékkel folytatott belgrádi együttműködésről - tette hozzá Rehn.
A bővítési biztos a múlt héten jelezte: szerdáig ad időt Belgrádnak, hogy segítsen Ratko Mladic egykori boszniai szerb katonai vezetőnek a Nemzetközi Törvényszék elé állításában. Az EU-bővítésért és a balkáni térségért felelős bizottsági tag ezt azon a találkozón is világossá tette, amelyet az ügy miatt Brüsszelbe látogatott Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszterrel folytatott pénteken.
Draskovic akkor arra intett, amennyiben a tárgyalásokat felfüggesztik, az csak az EU-ellenes, nacionalista szerbiai csoportoknak kedveznie. Egyúttal haladásról számolt be a Mladic bújtatásában is minden bizonnyal segédkező, Slobodan Milosevic volt diktátor rezsimjéhez tartozók eltávolítását illetően a hadsereg és a titkosszolgálatok struktúrájából.
Az EU már március végén arra készült, hogy a két legkeresettebb hágai vádlott közé tartozó katonai parancsnok fel nem adása miatt befagyasztja az úgynevezett stabilizációs és társulási szerződésről Belgráddal zajló tárgyalásokat. Mivel akkor Del Ponte haladásról számolt be a törvényszék és Belgrád viszonyában, Brüsszel adott még egy hónap haladékot Szerbiának és Montenegrónak. Amennyiben a tárgyalásokat nem kellene felfüggeszteni, azok év végére be is fejeződhettek volna.
Rehn most csalódást keltőnek nevezte, hogy Mladic nem került az igazságszolgáltatás kezére. Hozzátette, hogy a tárgyalások - amelyeket az uniós csatlakozásról folytatott megbeszélések követhetnének - jól haladtak, és gyorsan eredményre vezethettek volna.
MTI - fidesz.hu