A Győr megyei bíróság elutasította Szijjártó felülvizsgálati kérelmét
Jogerősen is elutasította a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a fideszes Szijjártó Péter fellebbezését, így nem számlálják újra Győr 3-as választókerületében a szavazatokat.
Dátum: 2006-05-03 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:53.135751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság jogerősen is elutasította a a fideszes Szijjártó Péter fellebbezését, így nem számlálják újra Győr 3-as választókerületében a szavazatokat. A hivatalos végeredmény szerint a körzetben Balogh József, az MSZP jelöltje nyert. 127 szavazattal kapott többet Szijjártó Péternél.
A bíróság azzal az indokkal hagyta helyben a helyi választási bizottság elutasítását, hogy a kifogásolt 35-ös szavazókörben ötször, a 40-esben háromszor számolták meg a szavazatokat, és a kifogásolt hibákat észrevették, és jogszerűen, jegyzőkönyvben is rögzítve orvosolták.
Szíjjártó Péter másik kifogását, miszerint egy urna szállításakor szabálytalanságok történtek, a bíróság nem vizsgálhatja, mert nem tartozik hatáskörébe, azonban a felvett jegyzőkönyv alapján itt sem találtak hibát.
mno.hu - fidesz.hu