Mit tett Németh Szilárd Csepelért?
Az országgyűlési választások eredményeképpen májusban megalakul az új összetételű országgyűlés, amelynek én már nem leszek tagja - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében Németh Szilárd csepeli képviselő, aki alábbi levelében elmúlt másféléves munkáját összegezte.
Dátum: 2006-05-03 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:54.039267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Választópolgárok! Kedves Csepeliek!
Úgy illő, hogy képviselői munkám végeztével, egy rövid számvetéssel köszönjek el azoktól, akiket a Magyar Köztársaság Országgyűlésében képviselhettem.
1. 2004 augusztusában másfél éves mandátumot kaptam, ami rövidebb, mint a választási ciklus fele. Szakpolitikai munkámat a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságban végeztem. Kiálltam a munkanélküliség csökkentése; a munkahelyteremtés; illetve a gyermekes édesanyák, a fiatalok, a nyugdíj előtt állók és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatás-biztonsága mellett. Egyes munkajogi törvények módosításakor, megalkotásakor én vezettem a Fidesz szakértői munkáját, irányítottam frakcióm szavazását.
2. 40 önálló és 128 kapcsolódó indítványt nyújtottam be, 12 alkalommal szólaltam fel. Ezek többsége a csepeli problémák megoldására, a csepeliek életkörülményeinek javítására vonatkozott. Íme néhány téma a sok közül:
• gerincút megépítése, az ott lakók teljes kártalanítása,
• a kórház visszaállítása,
• új mentőállomás és mentőkocsik beszerzése,
• a fedett uszoda megépítése,
• a Gubacsi híd kiszélesítése,
• a királyerdei teljes csatornázás,
• útfelújítások, járdaépítések,
• a volt Csepel SC létesítményeinek megőrzése és felújítása,
• a Rocla Hungária Kft. zaj- és porszennyezésének megszüntetése,
• az 1200 tonnás, életveszélyes galvániszap-telep felszámolása.
3. Fogadó óráimon, különböző fórumaimon többszáz csepeli emberrel váltottam szót, hallgattam meg panaszaikat, javaslataikat. Igyekeztem a legkisebbnek tűnő gondokra is megoldást keresni, tudván, hogy az egyén életében ezek óriási jelentőségűek. De így szereztem tudomást nagyon komoly közösségi problémákról is, például a 71-es busz megállóinak áthelyezéséről.
4. Közéleti tevékenységemben nagy hangsúlyt fektettem különböző jótékonysági akciók megszervezésére, a bajba jutottak, a rászorulók megsegítésére. Mindig hálával és nagyrabecsüléssel gondolok azokra, akik velem együtt anyagilag és erkölcsileg is támogatták a rekecsini csángó magyar iskola megépítését; a székelyföldi árvízkárosultakat; a csepeli anya- és nyugdíjas otthonok lakóit; egy háromszéki szoborállítást; tehetséges zenész fiataljainkat; a csepeli művésztanárokat; vagy épp az I. világháborús emlékmű megújítását.
Meghívásomra, több mint ezer csepeli - első sorban diák - jött el parlamenti látogatásra. Közülük sokan nemcsak a csodálatos épületet és berendezését ismerhették meg. A karzatról ők bepillantást nyerhettek az országgyűlés munkájába, és alakíthattak ki maguknak véleményt arról és választott képviselőikről.
Parlamenti munkám középpontjában szűkebb hazám, Csepel és az itt élők érdekeinek képviselete, a már egyszer megteremtett értékek (csepeli kórház, napközis tábor, pedagógusszálló, iskolák, óvodák gyárak, üzemek, papírgyári uszoda,...) gondos megőrzése, a kerület szellemi, erkölcsi és anyagi gyarapítása állt. Ennek érdekében mindig készen álltam az ésszerű kompromisszumokra, a kerületi összefogásra, és mindig tartottam magam a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által képviselt erkölcsi és közéleti értékrendhez. Most önkormányzati képviselőként ugyanígy folytatom, mert nem az a lényeg, hogy hol, hanem az, hogy kiket és hogyan képviselünk.
Itt szeretnék köszönetet mondani minden csepelinek, aki élt választójogával, és elment szavazni. Külön köszönetemet és nagyra becsülésemet fejezem ki azoknak, akik programunkra, a változásra és személyesen rám illetve Horváth József kollégámra voksoltak! Innen üzenem nekik, hogy nem veszett el szavazatuk, mert közös értékeink, a szeretet és az összefogás ereje mindig összeköt Bennünket. És végül, de cseppet sem utolsó sorban hálás köszönetem minden munkatársamnak, minden önkéntes segítőmnek, az őket összetartó vezetőknek, mindenkinek, aki a kampányban velünk együtt dolgozott, s mindig erőt adott, s ad ma is a folytatáshoz!
Hajrá Magyarország! Hajrá Csepel!
Tisztelettel:
Németh Szilárd
fidesz.hu