A jövő héten már önálló frakcióülést tarthat a KDNP
Bár az önálló KDNP-frakció létrejöttéhez szükség van a párt országos választmányának május 13-án várható döntésére, az önálló képviselőcsoport első ülését már a jövő héten meg lehet tartani - közölte az MTI kérdésére szerdán a párt sajtófőnöke.
Dátum: 2006-05-03 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:54.374903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Miután a csütörtöki frakcióülésen sok minden eldől (...) jövő héten már lehet frakcióülést tartani. Én most elvi lehetőségként mondom, (...) hiszen a mandátumok még nincsenek kiosztva. (...) (május) 8-13-a között ez mindenképpen meg fog történni" - mondta Lukács Tamás.
A KDNP sajtófőnöke szerint a KDNP-nek "nagy valószínűséggel" Semjén Zsolt lesz a frakcióelnöke, aki a párt politikai irányvonalát jeleníti meg a képviselőcsoportban. A frakció további vezetőire vonatkozó kérdést a politikus még korainak tartotta.
Arra a kérdésre, hogy mikor várható annak a megállapodásnak az aláírása, amely lehetővé teszi az önálló KDNP-frakció megalapítását és szabályozza a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjának együttműködését, Lukács Tamás úgy válaszolt: "ennek pontos időpontját nem tudom", azt azonban jogilag kizártnak tartotta, hogy ez már csütörtökön megtörténjen.
Azt elképzelhetőnek tartja a sajtófőnök, hogy a KDNP május 13-ai országos választmányi ülése előtt aláírják e dokumentumot, ám csak olyan kitétellel, hogy "a hatályba léptetés a nagyválasztmány döntésétől függ". Hozzátette: ezt megelőzően az érintett képviselőknek is dönteniük kell az önálló frakcióról.
Lukács Tamás tájékoztatása szerint a szerződés várhatóan kiterjed majd a közös frakcióülések rendjére, összehívásának módjára, a bizottsági munka összehangolására, a szavazás módjára.
Ez utóbbival kapcsolatban Lukács Tamás közölte: a főszabály várhatóan az lesz, hogy alapvető politikai kérdésekben egységes álláspont alakuljon ki a jobboldalon, ám egyes lelkiismereti kérdésekben lehetséges eltérés szavazáskor. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett: az előző ciklusban is volt példa arra, hogy bizonyos kérdésekben a Fidesz és a KDNP politikusai eltérően szavaztak.
A Fidesz és a KDNP idén január 12-én kötött választás együttműködést. Az országgyűlési választásokon a KDNP-nek 27 egyéni képviselőjelöltje indult a közös Fidesz-KDNP listán. Közülük tíznek sikerült egyéni mandátumot szerezniük, többen pedig az országos listáról jutottak be a parlamentbe.
A várakozások szerint a KDNP a harmadik legnagyobb frakciót alakíthatja majd a parlamentben 22 taggal, ám a képviselőcsoport nagysága az érintett képviselők egyéni döntésétől is függ.
MTI - fidesz.hu