Nem a budai nyári plázs hosszabb nyitvatartására
Nem járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés Várostervezési Bizottsága szerdán ahhoz, hogy a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közé tervezett nyári plázs rendezvényt a korábban engedélyezettnél hetekkel előbb megnyissák, illetve zárják.
Dátum: 2006-05-03 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:54.666302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Endrédy István (MKDSZ) bizottsági elnök az MTI-nek elmondta, hogy a várható közlekedési gondok miatt utasították el az időpontváltozást. Hozzátette, hogy a rendezvényt a korábbi engedélyük alapján június 27. és augusztus 2. között megtarthatják.
A szervezők most június 5-től augusztus 24-ig kérték az időpontbővítést. Az elnök közölte, hogy a vitában megfogalmazódottak alapján a bizottság felkérte a főpolgármestert, hogy a 4-es metró állomásépítési munkálatai miatt a május közepétől tervezett Műegyetem rakparti lezárás ne legyen teljes körű. A várható közlekedési nehézségek enyhítésére a testület azt indítványozza, hogy a rakparton továbbra is biztosítsanak egy-egy sávot a kétirányú forgalom részére.
MTI - fidesz.hu