Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch-Für Tamás vezeti a Fidesz tárgyalódelegációját

Deutsch-Für Tamás vezeti a Fidesz tárgyalódelegációját az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről szóló megbeszélésen, amelyet csütörtökön tartanak a Parlament épületében.


Dátum: 2006-05-03 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:57.432898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt maga a Fidesz kommunikációs vezetője mondta el az MTI-nek szerdán.

A köztársasági elnök a pártelnökökkel folytatott keddi megbeszélésén a bizottságok és az alelnökök számát említette az alakuló ülésről szóló egyeztetések megvitatandó témái között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek