Budapestnek változás kell!
Demszky Gábor nem tud elszámolni az elmúlt 12 évvel. Azzal, hogy ez idő alatt a város rosszabb állapotba került, mint 1990 előtt volt. Hivatalos adatok szerint a BKV járatain a szükségesnél 70 ezerrel kevesebb hely van, a vállalat önkormányzati támogatása pedig 17%-ról 6%-ra esett vissza, amióta az SZDSZ-es politikus a főpolgármesteri székbe ült. A levegőszennyezettség egyes mutatói a megengedett érték ötszörösére rúgnak, ezért nőtt 2,5-szeresére az asztmás megbetegedések száma Budapesten. Erről szólt Katona Kálmán, a polgári összefogás budapesti listavezetője és Deutsch Tamás, a Fidesz fővárosi elnökének mai sajtótájékoztatója.
Dátum: 2002-10-16 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:27.341232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elsőként Katona Kálmán értékelte a polgári összefogás terveit és kampánytevékenységét. A fővárosi listavezető elmondta: legfontosabbnak a külső és belső kerületek, valamint a Pest és Buda közötti különbség megszüntetését tartják az emberek. Míg a külső kerületekben a közlekedés gondjait kell orvosolni, meghosszabbítani a villamosjáratok pályáját és megoldani az átmenő forgalom elterelését, addig a belső területeken a közbiztonság megerősítése és a parkolási gondok megoldása a cél. Kiemelte a lakótelepek lakóparkká való alakítását, ami nem csak biztonságosabbá, de otthonosabbá is tenné a tömbházakban élők életét. Szólt a pesti hulladékégetőről, amelyet mindenképp szelektívvé kell alakítani, hiszen amíg nem válogatják külön a műanyag hulladékot addig 50-szeres a sósavtermelés keletkezik a füstben, ami a megengedett érték ötszöröse. A megoldandó feladatok közé sorolta a betegellátás módjának korszerűsítését, amely a bejelentkezéses módszeren alapulna, hogy kiküszöbölhető legyen a többórás várakozás. Úgy véli, a polgári összefogás megfelelő jelölteket állított ezen feladatok megoldásához, akik közül sokan már 12 éve gyakorlottak a fővárosi polgárok ügyeinek intézésében.
Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke Demszky Gábor munkáját értékelve egy közmondással élt: ez még gombócból is sok. Felsorolta azokat az érveket, amelyek a jelenlegi főpolgármester ellen szólnak. Hangsúlyozta: Demszky nem számolt el a tömegközlekedésben kialakult helyzettel, a BKV támogatásának felére csökkentésével, a közlekedési szövetség létrehozásának ígéreteivel, a légszennyezettség növekedésével, a 6 ezer kórházi ágy megszüntetésével, a közbiztonság romló mutatóival, az elvándorlással, a közpénzen folytatott kampányával, és a korrupciógyanús ügyekkel.
- Mi sem bizonyítja jobban, hogy Demszky alkalmatlan a feladatra, mint az, hogy 300 ezer másik emberhez hasonlóan ő maga is kiköltözött a fővárosból. Nevetséges, hogy az agglomerációban élve akarja megoldani Budapest mindennapos problémáit, amit ő csak napközben érzékel. Magáért beszél a tény, hogy 12 év alatt egyetlen fővárosi beruházás sem történt, amit az önkormányzat finanszírozott volna, és az is bebizonyosodott, hogy az SZDSZ-es polgármester nem csak saját koalíciós partnerével, hanem az eddigi összes kormánnyal összeférhetetlen volt. Mintha nem venné észre, hogy ő megy szembe a forgalommal a rossz oldalon - fogalmazott Deutsch Tamás.
Végül hozzátette: Demszky kampányában maga is elismeri, hogy a fővárosnak változás kell, csak még azt nem látta be, hogy a változás előidézésére ő alkalmatlan.
fidesz.hu