Elismerte hibáit a szocialista politikus
Harc helyett együttműködésre törekednek a budapesti II. kerületben a polgármester, illetve a kormányoldal és az ellenzéki frakciók - mondta Horváth Csaba, a kerület MSZP-s polgármestere a kerületi Fidesz elnökével, Láng Zsolttal tartott szerdai közös sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-05-03 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:58.608372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Láng Zsolt közölte, hogy a jobboldali frakciók tagjai folytatják munkájukat az önkormányzatban, miután április 27-én kivonultak a testületi ülésről. Így tiltakoztak Horváth Csaba polgármesternek, MSZP-s képviselőjelöltnek a két választási forduló alatti viselkedése miatt. Horváth Csaba kijelentette, hogy az elmúlt napokban, illetve hetekben felmerült problémákat tisztázták és a jövőben az együttműködésre koncentrálnak. A jobboldali frakciók képviselői kivonulásukkor felszólították Horváth Csabát, hogy kérjen bocsánatot riválisától, az időközben megválasztott Balsai Istvántól, akit a két forduló között személyében is megtámadott.
"Értékelve a választási kampányt, ami április 23-án lezárult, a jövőben tartózkodni kívánunk minden olyan kritikai hangvételű negatív kampányelemtől, amelyről úgy gondoljuk, hogy nem alkalmas arra, hogy a II. kerületiek széles elégedettségét kivívja" - fogalmazott a tájékoztatón Horváth Csaba. Hozzátette: a választási eredményeket el kell fogadni és ennek így kell lennie a jövőben is. Láng Zsolt hangsúlyozta: "nagyon örülünk annak, hogy egy hét után a polgármester, bár nem könnyen, de belátással bírt és elfogadta azt, hogy a két forduló közötti kampánytechnikája és kampányeszközei nem méltóak a II. kerületi közélethez."
A fideszes képviselő a jobboldali frakciók - Fidesz, MDF, MIÉP - nevében azt ígérte, hogy a jövőben is a kerület érdekeit nézik, a kerületért dolgoznak és mindent megtesznek azért, hogy itt egy kulturált politizálás folyjon, úgy mint eddig. Horváth Csaba szintén azt hangsúlyozta, hogy célja a kerület életének jobbítása, elmondta, hogy nagy feladatok állnak az önkormányzat előtt, ilyen például a Moszkva tér felújításának beindítása, a hidegkúti városközpont megépítése. A budapesti 2. számú egyéni választókerületben Balsai Istvánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg a második fordulóban Horváth Csabával szemben 52:48 százalékos arányban.
MTI - fidesz.hu