A nepáli kormány tűzszünetet ajánlott a maoista lázadóknak
A nepáli kormány szerdai ülésén úgy döntött, korlátlan időre érvényes tűzszünetet ajánl a maoista lázadóknak - közölte a himalájai királyság kabinetjének miniszterelnök-helyettese.
Dátum: 2006-05-03 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:58.900973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány egyúttal ígéretet tett arra, hogy igyekszik visszavonni a lázadók vezetői ellen érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancsot, továbbá hogy nem bélyegzi többé terroristacsoportnak a kommunista lázadók szervezetét.
Az amerikai kormány mindaddig terroristának tekinti a Nepál nagy részét ellenőrzésük alatt tartó maoista felkelőket, amíg azok le nem teszik a fegyvert, és nem vesznek részt a politikai folyamatban - közölte Richard Boucher amerikai külügyi államtitkár szerdán a nepáli fővárosban, Katmanduban.
A nepáli maoista lázadók, akik a múlt héten három hónapra szóló egyoldalú tűzszüntetet jelentettek be, korábban a nap folyamán visszautasították a katmandui kormánynak azt a felhívását, amely szerint le kellene tenniük a fegyvert, fel kellene hagyniuk az erőszakcselekményekkel, és tárgyalásokat kellene kezdeniük az új kormánnyal.
Pracsanda, a monarchia megdöntéséért harcoló maoista fegyveresek vezetője azzal vádolta a demokratikus ellenzék tagjaiból kikerült új kormányt, hogy "az elképzelések nélküli régi gárda" képviselőiből állt össze. A lázadók internetes honlapja közölte Pracsanda cikkét, amellyel Giridzsa Praszad Koirala új kormányfő vasárnapi felszólítására válaszolt.
Az új kormány hét korábbi ellenzéki párt képviselőit tömöríti. E pártszövetség a maoistákkal egyetértésben, velük egyeztetve több hétig tartó tömeges tiltakozókampányt szervezett a közelmúltban. Ezzel sikerült rákényszerítenie Gianendra királyt a diktatúra feladására, a korábban feloszlatott parlament helyreállítására.
Pracsanda szerint azonban a parlamentarizmus visszaállítása nem jelent teljes győzelmet. "Az emberek ezrei nem azért vonultak az utcákra, hogy helyreálljon a parlament, hanem hogy létrejöjjön a nepáli köztársaság" - írta a világhálón megjelent cikkében.
A maoisták 1996 óta vívják fegyveres harcukat a monarchia megdöntéséért és a népköztársaság megteremtéséért. Eddig mintegy 13 ezer ember vesztette életét a maoisták és az államhatalom fegyveres harcai következtében.
MTI - fidesz.hu