Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál : komolyabb párbeszédre van szükség

Új kollégiumok építését, illetve a meglévők komfortjának emelését ígérte Schmitt Pál főpolgármester-jelölt, amikor a budapesti felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak képviselővel találkozott szerdán a fővárosban.


Dátum: 2002-10-16 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:27.634545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt kiemelte, hogy a megválasztása esetén bevezetendő Budapest kártya kedvezményeit a fővárosban tanuló diákokra is szeretné kiterjeszteni. A kártya kedvezményeket biztosítana nekik a közlekedésben és a szabadidő hasznos eltöltésében is.

Schmitt Pál elmondta, hogy munkája során várja az egyetemek és főiskolák dolgozóinak, illetve diákjainak ötleteit, ezért tervezi létrehozni a budapesti tudományos tanácsot, amelynek az intézmények rektorai, illetve főigazgatói, valamint a hallgatói önkormányzatok képviselői lennének a tagjai.

A főpolgármester-jelölt kiemelte, szeretné, ha a következő években több kollégium is épülne Budapesten. Úgy vélekedett, hogy a kollégiumépítés üzleti vállalkozásként is kifizetődő lehet, úgy gondolja: ilyen intézmények építésében a kerületi önkormányzatok, a főváros, de a magántőke is fantáziát láthat.

Hangsúlyozta: Budapestnek a jövőben tudás-, rekreációs- és szórakozásalapúnak kell lennie.

A diákok képviselőinek többsége úgy vélekedett, hogy szükség van a kollégiumi helyek bővítésére, és üdvözölték a Budapest kártya bevezetésére irányuló terveket. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a hallgatói önkormányzatok és a főváros vezetése között komolyabb párbeszédre lenne szükség a jövőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek