Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszországban teret nyer a neonácizmus?

Az oroszországi neonácizmust serkenti a mind gyakoribb és sokszor halálos végű rasszista támadások hatósági eltűrése - áll az Amnesty International csütörtökön Londonban kiadott átfogó tanulmányában.


Dátum: 2006-05-04 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:03.839160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének jelentése szerint a fajgyűlölet vezérelte gyilkosságok, fizikai bántalmazások és megkülönböztetések egyre nagyobb számban fordulnak elő Oroszországban, és az orosz kormány - amely az idén a nyolc vezető ipari hatalom (G8) soros elnöke, és éppen átvenni készül az Európa Tanács elnöki posztját a következő fél évre - nem lép fel hatékonyan az idegengyűlölet és az intolerancia ellen.

A tanulmány szerint a mind gyakoribb, sok esetben halállal végződő támadásoknak külföldi diákok, afrikai, ázsiai, közel-keleti és latin-amerikai menedékkérők és menekültek, a kaukázusi és közép-ázsiai kisebbségek, valamint a zsidó és a roma közösség tagjai egyaránt ki vannak téve.

Helyi nem hivatalos információközlő csoportok adatait idézve az Amnesty International azt írta: csak tavaly 366 faji alapú támadás történt, és 28 személy életét vesztette ilyen incidensekben.

A tényleges szám azonban sokkal magasabb lehet, mivel számos, fajgyűlölet vezérelte bűncselekményt vagy egyáltalán nem jelentenek be, vagy nem ilyenként jegyeznek fel. A rendőrség és az ügyészi hatóságok gyakran sorolják e támadásokat a "huliganizmus" kategóriájába - áll az AI csütörtöki londoni jelentésében.

Az emberi jogi szervezet szerint a rasszista támadások elkövetői sok esetben jól szervezett, fajgyűlölő, újfasiszta és erőszakos ideológiákat követő csoportok tagjai. Hivatalos adatok szerint Oroszországban 150 szélsőséges csoport működik mintegy ötezer taggal, de nem kormányzati szervezetek e csoportok tagjainak számát 50 ezerre teszik - írta az Amnesty International, megjegyezve, hogy a rasszizmus kutatásával foglalkozó, illetve az ellene fellépő magánszemélyek élete is valós veszélyben forog.

A jelentés szerint az erőszakcselekmények az orosz társadalom sok rétegében mélyen gyökerező intolerancia és idegengyűlölet legláthatóbb megnyilvánulásai közé tartoznak. A fajgyűlölet vezérelte bűncselekmények eltűrése azonban csak serkenti a szélsőséges idegengyűlöletet és az újfasizmust Oroszországban - áll az AI tanulmányában.

A jelentés szerint a csecsen fegyveres ellenálló csoportoknak tulajdonított, civilek ellen elkövetett nagyszabású támadások nyomán a csecsenek és más észak-kaukázusi kisebbségek üldöztetést szenvednek. Mivel ezek a kisebbségek jól láthatóan megkülönböztethetők az oroszoktól, tagjaik különösen ki vannak téve "a terror elleni harc" jegyében végrehajtott helyszíni okmányellenőrzésnek vagy rendőrségi zsarolásnak. Helyszíni felmérések szerint a nem szláv kinézetűeknek tavaly 21-szer nagyobb esélyük volt arra, hogy a moszkvai metróban okmányellenőrzésre megállítják őket, mint a szláv kinézetűeknek - áll a csütörtöki AI-jelentésben.

A szervezet szerint eljött az ideje, hogy az orosz kormány átfogó országos tervet dolgozzon ki a rasszizmus elleni harc előtérbe helyezésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek