Kormánypárti politikusok nélkül
A korábbi vallomásainak felolvasásával ma folytatódik Kulcsár Attila és 21 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon.
Dátum: 2006-05-04 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:07.234594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdán kezdődött büntetőper 71 oldalas vádiratában többek között sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás szerepel. Kulcsár Attila vádlott-társai között van Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója és az Egyesült Államokból önként hazatért Schönthal Henrik. A sikkasztás elkövetési értéke körülbelül 23 milliárd forint, a cselekménnyel okozott kár mintegy 8,3 milliárd.
Az elkövetők többféle módszerrel dolgoztak, de az úgynevezett "technikai számlákkal" sikkasztottak a legtöbbet, a sikkasztás két nagy cégnek - a Betonút Rt.-nek és az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nek - a befektetési állományát érintette.
Itt Kulcsár Attila kihasználta, hogy mind a K and H brókercégnél, mind a banknál vezető pozíciót tölt be és így értékpapír-vásárlás nélkül, egyből eltulajdonították a pénzeket: a bank technikai számláira irányították az ügyfél pénzét, ahonnan egy újabb átutalással valamelyik off-shore cég kapta meg.
Kulcsár Attilával összefüggésben több magas rangú rendvédelmi vezető ellen is büntetőeljárás indult.
A Kulcsár-ügy 22 vádlottjának meghallgatása várhatóan több hétig is eltart, ezt követőn a bíróság a szakértőket hallgat meg, majd mintegy 200 tanút; az első fokú ítélet legkorábban a jövő év első felében várható.
MTI - fidesz.hu