Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: Nem hagyjuk, hogy a vallást száműzzék

Semjén Zsolt szerint az önálló KDNP frakció megalakításának racionális, politikai oka van, a párt nem az egyházak valamilyen egyházpolitikai kijáró szervezete. A KDNP elnöke erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt csütörtökön.


Dátum: 2006-05-04 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:10.921866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt arra a kérdésre, miszerint volt-e egyházi nyomás annak érdekében, hogyne a Fidesszel közös, hanem önálló KDNP-frakció szülessék, úgy fogalmazott: "a KDNP egy politikai párt, amely tudatosan vállalja a történelmi keresztény egyházak társadalmi tanításának politikai képviseletét. (...) Ez nem jelenti azt, hogy az egyházaknak valamilyen egyházpolitikai kijáró szervezete lennénk".

A pártelnök azt, hogy az egyházi nyomást gyakorolna a Fideszre, legendás" elemnek nevezte, majd hozzátette: "természetesen a katolikus vagy a református egyháznak nincs politikai álláspontja a tekintetben, hogy a két frakció együtt legyen, vagy külön legyen". Hozzáfűzte: egyházi személyeknek természetesen lehet magyar állampolgárként véleményük erről.

Semjén Zsolt közölte: az önálló frakció alapítását politikai, racionális érvek támasztják alá, hiszen a jobbközép oldal jobban meg tudja jeleníteni politikáját akkor, ha két frakcióban, de egy szövetségben van a két párt.

A választási kampányban elhangzott kijelentései kapcsán arra a kérdésre, hogy az ebben az időszakban megtapasztalt harcias politikusra kell-e számítani a jövőben is, Semjén Zsolt úgy válaszolt: "én nem változtam, a körülmények változtak, miután például az SZDSZ politikájának középpontjába az antiklerikalizmust állította és az egyház ellenességet, nyilvánvalóan én mint egy keresztény párt vezetője a támadásoknak megfelelő markánssággal

válaszolok".

Hozzátette: "a pápa pontosan ugyanazt kötötte az Európai Néppárt vezetőinek lelkére, mint amit én mondtam, azt, hogy a keresztény politikusoknak az a feladata többek között, hogy ne hagyják azt, hogy a vallást száműzzék a privát szférába, hiszen ennek van közösségi vonatkozása is".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek