Felével nőhetnek a lakáshitelek törlesztőrészletei
Nagy horderejű szigorító lépésre készül a kabinet a lakástámogatások terén, ez egyúttal a lakáshitel-törlesztés után igénybe vehető szja-kedvezmény eltörlését is maga után vonná. A tervezett intézkedés túl van az ötlet szintjén: a törvényjavaslatot már megszövegezték, ez egyike lenne a kormányfő által beharangozott, és a parlament elé terjesztendő több mint egytucatnyi jogszabály-módosításnak.
Dátum: 2006-05-04 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:11.225553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lépés vélhetően azt eredményezné, hogy a forintalapú lakáshitelek kamatai néhány százalékponttal, a törlesztőrészletek pedig jelentősen, akár 50 százalékkal is emelkednének, ez még inkább a devizakölcsönök felvételére ösztönözné a lakosságot - írja a Világgazdaság.
Az eddig felvett hiteleket a szigorítás várhatóan nem érintené, hiszen annak alkotmányossági akadálya lehet. A költségvetés érezhető tehertől szabadulna meg, hiszen a büdzséből lakástámogatásra ilyen jogcímen kifizetett összeg az idén a lap kalkulációi alapján 150-180 milliárd forintra rúghat. Mivel az intézkedés az amúgy is tért vesztett forintalapú lakáshitelek vonzerejét gyakorlatilag nullára redukálná, nem lenne új belépő a rendszerbe, az eddig felvett kölcsönök utáni támogatás pedig idővel "kifutna". Így a szigorítás tízmilliárdos nagyságrendű megtakarítással járhat az államkasszának.
Egy másik oldalon is tehermentesítené a támogatásmegvonás a költségvetést. Az állami kamattámogatással felvett hitelek törlesztőrészletei után személyi jövedelemadó-kedvezmény jár: bizonyos feltétel mellett új lakás esetén az éves törlesztés 40 százalékát, használtnál 30 százalékát kitevő, de legfeljebb 120 ezer forint összegű lehet a kedvezmény öt adóéven keresztül. A kamattámogatás kiiktatása maga után vonná az szja-kedvezmény megszűnését is, ez számítások szerint néhány milliárd forintot hozhat a büdzsé konyhájára.
vg.hu - fidesz.hu