Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felesleges orvos-beteg találkozások


Dátum: 2006-05-04 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:15.252427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány mindenképpen bevezet majd bizonyos összegű egészségügyi hozzájárulást, és megszűnhet a szabad orvosválasztás is - mondta az InfoRádiónak a GKI Egészségügy-kutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Skultéty László közölte: akár az egy, akár a több-biztosítós modellt támogatja majd az új kormány, a kabinet bevezet majd bizonyos összegű fizetési hozzájárulást, úgynevezett co-paymentet.

Skultéty László szerint két célja lehet a co-payment bevezetésének: a kisebb összeg bevezetése arra szolgál, hogy gátat szabjon a felesleges orvos-beteg találkozásoknak.

Skultéty László úgy látja: a betegek számíthatnak a szabad orvosválasztás korlátozására is.

Felesleges orvos-beteg találkozások

inforadio.hu

Kapcsolódó elemek