Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Repülnek az oroszok

Egy orosz lap szerint Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyta azt a tervet, hogy második nemzeti légitársaságot hozzanak létre a szibériai KrasAir körüli AiRUnion szövetségből.


Dátum: 2006-05-04 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:15.605003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez jó esélyt adhat Borisz Abramovics résztulajdonos-cégvezérnek arra, hogy megóvja a KrasAirt az Aeroflotba való beolvasztástól, írta a Vedomosztyi csütörtöki számában.

Az üzleti lap egy hivatalnoktól úgy értesült, hogy Putyin ráírta az "egyetértek" szót a gazdaságfejlesztési és a közlekedési miniszter beadványára. Ebben German Gref és Igor Levityin olyan lépésekre kérte az elnöki áldást, amelyek a KrasAiren nyugvó holding létrehozását célozzák, az állami ellenőrzés fenntartása nélkül.

Az AiRUnion légi szövetséget Abramovics 2004 végén hozta létre a KrasAirből, valamint a Domodedovskie Avialiniiből (DAL), a Samarából, az Omskaviából és a Sibaviatransból, a teljes egyesítés szándékával.

Az orosz állam birtokolja a KrasAir 51 százalékát, a DAL 50 százalékát és a Samara 46,5 százalékát. Ugyanakkor Abramovics és a hozzá kötődő struktúrák tulajdonában van a KrasAir és a Samara mintegy 40 százaléka, a DAL 48,6 százaléka, az Omskavia 70 százaléka és a Sibaviatrans 100 százaléka.

Az orosz vagyonügynökség ellenezte Abramovics fúziós tervét, mert az állami részesedés "felhígulna" az egységes AirUnionban: így a Rosbank értékelése szerint 32 százalékra csökkenne és 79 millió dollárt érne, míg a Pacioli könyvvizsgáló szerint 42,2 százalékot tenne ki és 110 millió dollárt érne.

A két minisztérium azonban támogatta Abramovicsot, azzal érvelve, hogy az állami pakett értékét az egyesítés jócskán megnövelné (még ha többségi ellenőrzés meg is szűnne a KrasAir felett).

A vagyonügynökségnél azt mondták a Vedomosztyinak, hogy nem adják fel a küzdelmet, és továbbra is azt a tervet pártolják, hogy a nemzeti légitársaságba, az Aeroflotba vigyék be a konkurens légitársaságokban, köztük a KrasAirben meglévő állami részesedéseket.

Abramovics egyébként főrészvényese a magyar AirBridge-nek is, amely a Malév megvételére pályázik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek