2080-ra az európai növényfajták fele kipusztulhat
Nem sok vigasztalót mondanak az ALARM nevű kutatási programban részt vevő tudósok. Az EU által finanszírozott vizsgálatok négy lehetséges változatban nézték meg, miként hat a klímaváltozás Európa növényvilágára. Ezek közül a legkedvezőbb is elég borzasztó. A legrosszabbról egyenesen azt lehet mondani, hogy katasztrofális.
Dátum: 2006-05-04 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:16.240010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a gazdasági növekedés világszerte gátlástalanul, a környezetre tekintet nélkül tovább folytatódik, akkor 2080-ra az európai növényfajták fele kipusztul. Ha tartós a növekedés, de jobban figyelünk a környezetvédelemre, akkor "csak" a negyede.
Legvalószínűbb, hogy valami köztes változat valósul majd meg, vagyis 4 C fokos átlaghőmérséklet-növekedés mellett a széndioxid-koncentráció megkétszereződése, és ezzel a fajok 30-40 százalékának kipusztulása. Ez a folyamat azonban nem lesz mindenhol egyforma. A legnagyobb veszélynek az Alpok és a Pireneusok, valamint a Földközi-tenger térsége és Kelet-Európa van kitéve. Az Atlanti-térség és Észak-Európa valamivel könnyebb helyzetben lehet.
radio.hu - fidesz.hu