Abbász akarja tárgyalásokat
Mahmúd Abbász palesztin elnök a béketárgyalások felújítását javasolta a csütörtökön hivatalba lépő új izraeli kormánynak, és kilátásba helyezte, hogy a béketárgyalásokat ellenző radikális Hamász szervezet kormányának megkerülésével népszavazásra bocsátaná az esetleg létrejövő egyezséget.
Dátum: 2006-05-04 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:17.533537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Izraelnek a Hamász kormányra jutása ellenére sem kellene kerülnie a palesztinokkal folytatott tárgyalások felújítását, hiszen a béketárgyalások eredményét (a radikális szervezet kormányának megkerülésével) referendumra lehet bocsátani" - mondta a palesztin elnök a Maariv című izraeli lapnak adott nyilatkozatában. Kifejezte azt a meggyőződését a csütörtökön közölt interjúban, hogy a palesztinok túlnyomó többsége békepárti s híve a megegyezésnek Izraellel.
Névtelenül nyilatkozó izraeli tisztségviselők közlése szerint Ehud Olmert hivatalba lépő izraeli kormányfő néhány héten belül találkozik Abbásszal, de a béketárgyalások felújításának kevés az esélye, amíg a Hamász vezette palesztin kormány le nem mond az erőszak alkalmazásáról, el nem ismeri Izraelt és a már korábban kötött békemegállapodásokat.
A Hamász ellenzi a tárgyalásokat, és a fegyveres harc folytatását hirdeti a palesztin területek izraeli megszállásának teljes megszűnéséig, noha egyelőre tiszteletben tartja a bő egy évvel ezelőtt létrejött izraeli-palesztin tűzszünetet. A radikális szervezet csaknem hatvan robbantásos merényletet hajtott végre izraeliek ellen a palesztin felkelés kezdete (2000 ősze) óta.
Olmert fogadkozott a nemrégiben lezajlott izraeli parlamenti választások kampányában, hogy 2010-ig felszámolja Ciszjordániában az elszigetelt zsidó telepeket, ám egyszersmind megerősíti a telepek jelentősebb tömbjeit, kijelölve ezzel a zsidó állam állandó határait. Többször leszögezte, hogy Izrael egyoldalúan fogja véghezvinni ezt a folyamatot, ha nem jön létre egyezség a palesztinokkal.
Palesztin részről visszautasítják Olmert tervét, mert annak megvalósulása megítélésük szerint egyet jelentene Ciszjordánia egy részének annektálásával. A palesztinok az Izrael által 1967-ben megszállt Gázai övezet, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén szeretnék létrehozni saját államukat. (A Gázai övezet megszállása tavaly megszűnt, mivel Izrael egyoldalúan kivonult a területről.)
MTI - fidesz.hu