95 millió dollárért kelt egy Picasso-kép
Minden idők második legmagasabb összegéért, 95,2 millió dollárért kelt el Pablo Picasso Dora Maar macskával című festménye egy New York-i árverésen.
Dátum: 2006-05-04 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:18.440344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Picasso a képet 1941-ben festette, most egy névtelen licitáló 95,2 millió dollárért (19,8 milliárd forint) vette meg.
Az árverést rendező Sotheby's aukciós ház egyik munkatársa a licit után azt mondta: teljesen meglepte, kissé meg is ijesztette az eredmény.
Egy másik Picasso-kép, A Pipás fiú tartja a festmények árverési rekordját, azért a képért 104 millió dollárt fizettek 2004-ben.
inforadio.hu - fidesz.hu