Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szuperszámítógép a Szegedi Tudományegyetemen

Megötszörözi, a fél éven belül elinduló szoftveroptimalizálást követően pedig akár meg is tízszerezi a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó kutatásokhoz rendelkezésre álló számítási kapacitást az a szuperszámítógép, melyet csütörtökön helyeztek üzembe a csongrádi megyeszékhelyen - tájékoztatta Dombi György egyetemi tanár az MTI-t.


Dátum: 2006-05-04 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:20.626413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A számítógépen az első időszakban neurológiai, orvos- és gyógyszerkémiai kutatásokhoz szükséges modellezések számításait fogják elvégezni, mivel ilyen tevékenység kisebb gépeken, illetve személyi számítógépekből összeállított hálózatokon már jelenleg is folyik az egyetemen - mondta a programot vezető professzor. Hozzátette: a bővülő számítási kapacitás bonyolultabb és nagyobb molekulák vizsgálatát teszi lehetővé. A most üzembe helyezett rendszer megteremti az alapját egy regionális szuperszámítógép-központ létrehozásának. A regionális központ kialakításához "csupán" a kapacitásokat kellene mintegy tízszeresre bővíteni, amit a közeljövőben uniós pályázati forrásokból szeretne megtenni az SZTE - mondta az egyetemi tanár.

Az SZTE egyik közhasznú társasága a felsőoktatási intézmények informatikai infrastruktúra-fejlesztési programján nyert 57 millió forintot a természettudományos kutatásokhoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére. A nagy gyártókkal folytatott megbeszélések során az SZTE egyik tárgyalópartnere, a kanadai SGI annyira méltányolta a szegedi regionális szuperszámítógép-központ kialakításának tervét, hogy töredék áron ajánlotta fel az induló projekthez az egyik legnagyobb teljesítményű gyártmányát, a 48 processzoros SGI Altix 3700-as szuperszámítógépet. A géphez szükséges fejlesztőeszközök nagy részét pedig az Intel adományozta az egyetemnek - közölte Dombi György.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek