Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Montenegró kivonul a Szerbiával közös állami intézményekből?

Montenegró rövidesen kivonul a Szerbiával közös állami intézményekből - jelentette csütörtökön a Blic című szerb lap, montenegrói kormánykörökre hivatkozva.


Dátum: 2006-05-04 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:21.907540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Blic értesülése szerint Szerbia és Montenegró elnöke, a montenegrói Svetozar Marovic május 22-én fordít hátat Belgrádnak, és vele együtt kivonul az összes montenegrói miniszter is a szövetségi kormányból. A szerb lap tudni véli, hogy ez akkor is megtörténik, ha Montenegró függetlenné válása nem kap elegendő támogatást a május 21-re kitűzött népszavazáson. Montenegró ebben az esetben az államközösség olyan átalakítására fog törekedni, amelynek nyomán az két szuverén állam szövetségévé lazul - olvasható a Blic csütörtöki számában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek