Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ecevit ellenzi az Irak elleni esetleges amerikai katonai akciót

Bülent Ecevit török kormányfő szerint az Egyesült Államok nem volna képes sikerre vinni Törökország támogatása nélkül egy Irak elleni katonai akciót, és egyben arra figyelmeztette Washingtont, hogy hagyjon fel ezzel a tervével.


Dátum: 2002-10-16 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:30.398120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A török miniszterelnök kedd este nyilatkozott erről az NTV televíziónak, s szavait az Anatolia török hírügynökség idézte.

- Mi vagyunk a Közel-Kelet legerősebb országa, ezért fontos, hogy Törökország a térség őrszeme legyen - mondta a miniszterelnök.

- Tudjuk, hogy nélkülünk az Egyesült Államok nem képes végrehajtani az iraki akciót, ezért azt tanácsoljuk, hogy mondjon le Irakkal kapcsolatos terveiről. Washingtonnak értésére adtuk, hogy Törökország aggódik a fejlemények miatt - jelentette ki Bülent Ecevit, hozzátéve, hogy az iraki háború súlyos veszteségeket okozna Törökországnak, mint ahogy történt ez az öbölháborút követően is.

Ecevit, aki a három hét múlva sorra kerülő választásokon olyan súlyos kihívásnak néz elébe, ami akár politikai karrierjének végét is jelentheti, több alkalommal kifejtette, hogy ellenzi a déli szomszédja, Irak elleni esetleges amerikai katonai akciót. Az iraki háború - általános ankarai vélekedés szerint - egyrészt komolyan megrázná a török gazdaságot, másrészt a határon túli zűrzavar az Irakból érkező menekülők miatt elkerülhetetlenül begyűrűzne Törökországba is.

Diplomáciai források szerint bár az esetleges Irak elleni háborúban a főcsapás inkább déli irányból, s nem török területek felől érkezne, Washingtonnak ennek ellenére szüksége volna Törökországra Észak-Irak ellenőrzése és az iraki csapatok menekülési útvonalának elzárása érdekében.

Általános vélekedés szerint Törökország végső soron kénytelen lenne beleegyezni egy esetleges katonai akcióban való együttműködésbe, mert a kimaradás még nagyobb veszélyekkel járna Ankara számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek