A Magosz és a Kisgazda Polgári Egyesület marad a Fidesz-frakcióban
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Kisgazda Polgári Egyesület várhatóan nem ül át a KDNP-frakcióba a parlamentben - erről a két szervezet képviselője nyilatkozott az MTI-nek csütörtökön.
Dátum: 2006-05-04 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:25.919218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula, a Magosz főtanácsadója az MTI érdeklődésére közölte: mind az öt képviselőjük marad a Fidesz-frakcióban. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek azt mondta, ugyan hétfőn döntenek ebben az ügyben, de előreláthatólag mind a hét képviselőjük a Fidesz képviselőcsoportjában dolgozik majd.
MTI - fidesz.hu