Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest: vitatott fejlesztési szándék a Közraktáraknál

Jövő héten rendkívüli ülésen tárgyal a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága a Közraktárak fejlesztéséhez szüksége közbeszerzési teendőkről - nyilatkozta a testület elnöke csütörtökön az MTI-nek.


Dátum: 2006-05-04 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:26.844074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deák András elmondta: indítványára a bizottság csütörtöki ülésén nem vették napirendre az ügyben helyszínen kiosztott terjedelmes anyagot. Ezáltal lesz idő az összességében hatmilliárd forint körüli fejlesztéssel összefüggő javaslatok tanulmányozására. A kereszténydemokrata politikus szerint az előterjesztést jegyző szocialista képviselőtársa "egy speciális, sehol nem alkalmazott konstrukciót" kíván ezen a területen megvalósítani. Deák András aggasztónak tartja, hogy az előterjesztés szerint az önkormányzat üzemeltetési költséget, illetve ha nincs elég haszna a befektetőnek, akkor részére úgynevezett ügynöki jutalékot is köteles fizetni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek