Szorosabb együttműködés a NATO és Japán között
Szorosabb biztonságpolitikai együttműködésről állapodott meg csütörtökön Brüsszelben Aszo Taro japán külügyminiszter a NATO-val, de ennek mikéntjéről, intézményes formájáról egyelőre nem született döntés.
Dátum: 2006-05-04 20:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:29.974975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Japán diplomáciai vezető most először vett részt az észak-atlanti biztonsági szövetség tagországait tömörítő tanács találkozóján. Aszo mindazonáltal máris jelezte, hogy Tokió a jövőben szeretné rendszeresebbé és rendszerezettebbé tenni a kapcsolatokat, amelyek - bár hosszabb időre nyúlénak vissza - mindeddig informálisnak minősültek. A NATO a hidegháború utáni átalakulásának jegyében átformálja partneri hálózatát is. Japán Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland mellett azon partnerek sorába tartozik, amelyek e hálózat legtávolabbi pontját képezhetik. Minderről mindazonáltal még semmiféle konkrét határozat nincs, legfeljebb a tervezgetések szintjén beszélnek róla a szövetségben. Aszo most úgy vélte, mindkét fél számára fontos lenne a strukturált, jó viszony. Kijelentette, hogy a nemzetközi biztonsági környezet nagyon jelentősen megváltozott.
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár jelezte, hogy a szövetség is érdekelt a párbeszéd és a gyakorlati együttműködés fokozásában az ázsiai szigetországgal. Megerősítette, hogy a fentebb említett partnerekhez fűződő viszony szorosabbra vonása az egyik fő témája lesz az őszi rigai állam- és kormányfői NATO-találkozónak. Japán és a NATO jelenleg Afganisztánban dolgozik egymás közelében biztonsági küldetésben. Arról azonban egyelőre nincs szó, hogy Tokió csatlakozna valamely szövetségi egységhez a közép-ázsiai országban.
MTI - fidesz.hu