Gazprom elhalasztotta a megállapodást az E.On-nal
A Gazprom orosz gázipari óriáscég elhalasztotta a megállapodást arról, hogy 25 százaléknyi részesedést ad a Juzsno-Russzkoje gázmezőben, cserébe az E.On német energetikai cég néhány tulajdonáért - közölték a tárgyalásokhoz közel álló források, akik szerint az EU illetékes hatóságainak az elhúzódó engedélyezése miatt döntött így az orosz fél.
Dátum: 2006-05-04 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:30.326170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az E.ON többek között a Moltól frissen megvett Földgázellátót és a Földgáztárolót osztaná meg a Gazprommal. Április végi orosz sajtóértesülések szerint az E.ON 40 százalékot lenne hajlandó átengedni a két magyarországi cégből, míg a Gazprom 50 százalék mínusz egy részvényt igényel belőlük. Áprilisban a Gazprom azt közölte, hogy a megállapodás "technikai okok miatt" három hónapos késedelmet is szenvedhet.
MTI - fidesz.hu